A nyelvtani szabályzat azt írja elő, hogy az "illetve" kötőszó elé vesszőt kell tenni akkor is, ha "és"-értelemben használjuk. (Ha ugyanis ésre cserélnénk, adott esetben nem kellene vesszőt tenni eléje, pl. egy egyszerű felsorolás végét elválasztó "és"/"illetve" esetében.) Ennek az az oka, hogy az "illetve" vessző nélkül határozói igenév: pl. "A támadó ütleg illetve a sértettet eltulajdonította annak telefonját." Köznyelvibb esetben is előfordulhatna az "illetve" határozói-igeneves formája, de olyankor általában "illetően"-t (helytelenül "illetőleg"-et, lásd egy másik cikkben) szoktunk használni, ez is a választékos fogalmazás egyik kedvelt eszköze (bár olykor keverjük a "tekintettel", "tekintve" használatával, fogalmi zavart hozva létre).

Lektorációs tevékenységem során azonban érdekes esettel találkoztam. Kiderült, hogy nem minden esetben célravezető a kötőszó "illetve" elé vesszőt tenni (a történeti hűség kedvéért: szóköz közbeékelésével). Bár a nyelvtani szabályzat eleve azért jött létre, mert a nyelvészek felismerték azokat a törvényszerűségeket, amelyek a nyelvi kifejezést, a közléskódolást konzisztensé teszik, kevésbé szakszerűen: amitől értelmes marad a fogalmazás, egyben marad a mondatszerkezet (nem esik szét), könnyen megérthetően megmarad a szövegben az eredeti közléstartalom. Na ez egy szép összetett mondat lett... Tehát bár a nyelvtani szabályzat eleve ezért jött létre, ebben az érdekes esetben a vesszőhasználat épp visszafelé sül el.

Lássuk az ominózus példát!

„Ha a valutában fennálló egyenleg a zárás, illetve az értékelés időpontjában nem nulla, akkor (…)”

Ez így a mondat szabályszerű, de esetünkben mégis helytelen írásmódja.

Elemezzük csak ki a mondatot! (Természetesen az egész elemzés alapja egy félreértelmezés, de tehát itt épp a szabályszerű írásmód félrevezető mivoltát illusztráljuk.) Az első tagmondat a „Ha a valutában fennálló egyenleg a zárás". Ez egy névszói állítás arról, hogy "a valutában fennálló egyenleg a zárás". A második tagmondat állítása (helyett a "ha" miatt feltétele, de nyelvtanilag, mondatelemzésileg az is egy állítás) ez: "az értékelés időpontjában nem nulla". 

Ebben a mondatban így két feltételt fogalmazunk meg, amihez a "(...)"-ban foglalt, esetünkben lényegtelen közlést kapcsoljuk:

Ha

• a valutában fennálló egyenleg a zárás

illetve/valamint

• (a valutában fennálló egyenleg) az értékelés időpontjában nem nulla, (...)

Miközben az eredeti közlés a következő:

Ha a valutában fennálló egyenleg

• a zárás időpontjában
• értékelés időpontjában

nem nulla, (...)

Jól látható, hogy az a fránya szabályos vessző mindent összezavar, ám a helyzet az, hogy mivel az "illetve" előtt "zárás" szó nem tárgyesetes ("zárást"), ezért a vessző nélküli "illetve" nem lehet határozói igenév, mert az egy tárgyesetet vonz: "zárást illetve". Az eredmény az, hogy lektori szempontból ebben az esetben és minden szerkezetileg hasonló esetben helyes törölni (vagy nem pótolni) a vesszőt az "illetve" kötőszó elől, máskülönben épp egy olyan téves közlés jön létre a szövegben, amelynek elkerülése a nyelvtani szabályalkotás célja és küldetése.

Mi ebből a tanulság?

1. A szabályalkotás nem szentírás.
2. A szabályalkotók nem mindentudóak.

DE! ÁM! CSAKHOGY! 

1. A nyelvtani szabályok követendőek, amennyiben a hatásuk az eredeti céljuknak megfelel: érthetőbbé, egyértelműbbé, precízebbé teszik a szöveget, és megakadályozzák a jelentésmódosulást és a mondatszerkezet szétesését.
2. A nyelvtani szabályokat ennek a célnak és küldetésnek megfelelően kell finomítani, fejleszteni, nem pedig a demokratikusan, önérzeti alapon torzuló köznyelvhasználat követése jegyében.
3. Mert a nyelvtani szabályalkotás az elv, a cél szolgálója, nem a köznyelvé.

Persze nem lehet olyan esettel finomítani egy szabályt ("a kivétel erősíti a szabályt" – azzal, hogy megváltoztatja), amellyel a szabályalkotó nem találkozik.

Ui: Persze az eset alól könnyen kihúzhatjuk a talajt azzal, hogy az "illetve" helyett "és"-t használunk, de egyrészt ez kevésbé választékos és kifejező, másrészt az "illetve" kötőszó nem azonos viszonyt vázol föl, mint amilyet az "és". Hasonlóak, de árnyalatnyi különbség van a kettő között. Az "és" egyidejűséget is éreztet, a "vagy" elkülönültséget, az "illetve" viszont egyik mellett sem teszi le a voksot.

A sajtóban előszeretettel követik el – napi rendszerességgel, akár címben is – újságírók azt a hibát, hogy kifelejtenek egy névelőt, csak mert úgy frappáns, vagy úgy teljesnek érzi a mondatot. Senki sem várja el, hogy egy felhasználó a kommentjében tökéletesen fogalmazzon, de jellemzővé vált, hogy az újságírók sem gondolják át azt, amit leírnak, így születnek a valótlan állítások.

A legjobb példa erre talán a Kettősmérce blog egyik cikkében található, amelyben gyakorlatilag a cikkszerző azt sugallja, hogy egy jobbikos képviselőnek ügynökmúltja van, miközben a cikk Orbán Viktor miniszterelnök esetleg ügynökmúltjáról szól. Természetesen a logika a nyelvben mit sem jelent, a közléseknek önállóan is meg kell állniuk a helyüket a szemantikában, kizárólag így oldható meg, hogy a lehető legnehezebben lehessen a szövegkörnyezetből kiemelve visszaélni egy közléssel.

A miniszterelnököt a parlamentben kérdezte egy jobbikos képviselő esetleges ügynökmúltjáról.

Elemezzük ki a mondatot:

Ki kérdezett? Egy rejtett alany. Kit kérdezett? A miniszterelnököt. Miről kérdezte? Egy jobbikos képviselő esetleges ügynökmúltjáról. A "jobbikos képviselő" itt az "ügynökmúlt" birtokosa.

Most elemezzük ki a következő mondatot. A különbség csak annyi, hogy bekerült a hiányzó névelő a mondatba.

A miniszterelnököt a parlamentben kérdezte egy jobbikos képviselő az esetleges ügynökmúltjáról.

Ki kérdezett? Egy jobbikos képviselő. Kit kérdezett? A miniszterelnököt. Miről kérdezte? Az /a miniszterelnök/ esetleges ügynökmúltjáról.

Egyszerűsítsük le a mondatot! Tételezzük fel, hogy az Pisti beteg, és erről Józsit kérdezi egy rejtett alany (akit pl. egy előző mondatban vagy tagmondatban említettünk), a helyszín nincs meghatározva. Ezt a következőképpen fejezzük ki (persze többféleképpen kifejezhető, de a példa kedvéért maradjunk a fenti szerkezetnél, amelyben a hiba jellemzően előfordul):

Józsit kérdezte Pisti betegségéről.

Kiváló; a közlendő szerint Pisti beteg, és erről Józsitól várunk információt. Ám ha Józsi beteg, és Pisti kérdezi a betegségéről (már itt is a névelő ugye), a rejtett alany nincs sehol:

Józsit kérdezte Pisti a betegségéről.

Itt már Józsi a beteg, és Pisti kérdezi őt A betegségéről.

Vesd össze: 

Nyírd le füvedet! —> Nyírd le a füvedet!

Ásd fel kertedet! —> Ásd fel a kertedet!

Terítsd meg asztalodat! —> Terítsd meg az asztalodat!

Kapcsold ki számítógépedet! —> Kapcsold ki a számítógépedet!

Az előbbi alakok régiesek, nyelvinformatikailag régiesen hibásak, de legalább nem változtatják meg gyökeresen a mondat jelentését, ellenben a fenti névelőhiányokkal.

2015. szeptember 3.: Új nyelvtanszabályzat!

És ebben az új szabályzatban előre is, hátra is teszünk lépést. Számos írásmód észszerűsödött (ugye!), de a szóösszetételek terén teljes a káosz. 

Mondjunk köszönetet együtt, kórusban a saját szabályaikat sem ismerő szabályalkotóknak! 

Hogyan is van az ún. mozgószabály? Amikoris (mert a legalábbis egybeírandó, csak szintén nem működött a következetességentyű, akárcsak a végülis esetében, pedig ugyanolyan szerkezetekről van szó, de ne kalandozzunk el...) az AkH. 139. szerint egy "ha egy szókapcsolatba vagy összetételbe egy új tagot illesztünk, akkor az új jelentés pontos tükrözése érdekében a kötőjel, illetve a szóhatárok dinamikusan elmozdulnak."

Ennek köszönhető a magyar nyelv legkülönösebb, legkifinomultabb nyelvinformatikai sajátossága: a hierarchikus összetételrendezés, ami a moduláris gondolkodásmód alapja, mivel a fogalmi egységeket modulokba és almodulokba rendezi. Ez a fent idézett mozgószabály része; újabb idézet a Wikipedia magyarázó soraiból (melyet nem mellesleg nyilvánvalóan ugyanazok vagy azokkal szorosan együtt dolgozók állítottak össze, akik magukat a szabályokat is meghatározták):

Ha egy különírt szókapcsolathoz olyan szó járul, ami a kettőhöz együtt tartozik, akkor a köztük lévő szóköz eltűnik, és az új tag (a szavak hosszától függetlenül) kötőjellel fog a kettőhöz járulni. Például:

• meleg víz + csap → melegvíz-csap (’olyan csap, amiből meleg víz folyik’)
• számtan + házi feladat → számtan-házifeladat

Itt kezdünk dekázni a saját agyunkkal.

Mert ha a számtan + házi feladat helyesen számtan-házifeladat, hogyan lehetséges, hogy szeptember 3-tól a fény-hárnyék + hatás fény–árnyék hatás?

Tc. Bizottság, hogyan is van szóösszetételek egybeírási tesztje?

Alkalmazzuk!

fény-árnyék hatás, nap-éj egyenlőség, élet-halál harc...

1. Állítható-e a fény-árnyékról, hogy hatás, a nap-éjről, hogy egyenlőség, az élet-halálról, hogy harc? Ha igen (és ez megfelel a közlő céljának), különírjuk őket.

NEM állítható, EGYBEÍRANDÓ: fényárnyékhatás lenne, mert nem több hat szótagnál, de a mozgószabály értelmében (a modulokat érzékeltetendő) fényárnyék-hatás-ra érdemes változtatni, ezzel már nyelvinformatikailag finomodik a kódolás. A többi azonos szerkezetű előfordulásra ugyanez érvényes.

2. Elhagyható-e a második tag a jelentés megváltozása nélkül? Ha igen, különírjuk őket.

NEM hagyható el, a fény-árnyék nem azonos a fényárnyék-hatással. EGYBEÍRJUK.

3. Beilleszthető-e a két tag közé a "nevű" szó? Ha igen, különírjuk őket.

NEM állítható, a fényárnyék-hatás nem egy fény-árnyék nevű hatás! EGYBEÍRJUK.

Ez a szóösszetételek legalapvetőbb szabálya, mert így működik a magyar nyelv. Ez a szóösszetételek alkotmánya. Ezzel nem lehet szembemenni!

És nem is fogok. Ha Te sem, hivatkozz erre a bejegyzésre.

A magyar nyelvben a két egymás után írt főnév állítást képez, pl. "fény árnyék". A Szóösszetételek Egybeírási Tesztje azért fogalmazódott meg, mert csak azokban az esetekben nem képez két különírt (leginkább) főnév alany+állítmányi szerkezetet.

Számtalanszor előfordul, hogy még akár műsornarrációban is azt hallom, vagy újságcikkben azt olvasom, hogy

• láthatólag
• vélhetőleg
• feltehetőleg
• (Más tényleges példa most nem jut eszembe, majd később még bővítem a listát.)

Ezekhez könnyű hozzászokni, mert műveltség érzetét kelti, de valójában teljesen nyilvánvaló, hogy egy helytelen szóhasználat és rossz szokás. Épp annyira helytelen, mint az érthetőleg, vagy épp az egyértelműleg, érezhetőleg, hallhatólag stb. lenne.

Kiváló illusztrációt nyújt a címben szereplő megelőzőleg és megelőzően esete, mivel mindkét alak helyes, csak épp mást és mást jelent:

A megelőzőleg jelentése: megelőző célzattal.

A megelőzően jelentése: valaminél korábban.

A feltehetően jelentőse: feltehető jelleggel.

Ha tehát valami láthatóan régi, az nem "láthatólag koros". És ha valami vélhetően megfelel a célnak, akkor semmiképpen sem "vélhetőleg alkalmas rá". És semmiképpen sem "feltehetőleg".

Nem kimondottan vadhajtás, inkább szabályozatlan terület, ezért (is?) a névutók esetében elterjedt szokás teljesen hibásan használni őket. Fel sem tűnik, amíg nem gondoljuk át, hogy valójában mit is mondunk.

Például: Nem fért mellé, ezért alá tettem.

Talán nem is érzed már helytelennek, de figyeld csak meg, ugyanilyen névutó a miatt is, csak okhatározó, nem pedig helyhatározó. Hogyan is használjuk? Példadialógus:

– Miért tetted? – kérdezte Ervin.

Tamás lesütötte a szemét, majd búskomoran a lányra sandított.

– Miatt Miatta... hogy felfigyeljen rám.

Igen, az ott egy személyrag; egyes szám harmadik személy. De felelhette volna ezt is:

– Ért Érte tettem. Hogy boldog legyen.

Ugyanaz az eset. Helyesen tehát: Nem fért melléJE, ezért aláJA tettem.

Egy még egyértelműbb példamondat:

Józsi mellé ért.

Ugyanúgy, mint az, hogy "Józsi alá tette." Mi alá? Ki mellé? Ki a mi van?

A "Józsi mellé ért" azt jelenti, hogy egy rejtett alany Józsi mellé ért. Józsi mellé. Tehát Józsi a hely, ami mellé valami épp odaért, például egy előző mondatban vagy tagmondatban leírt autó vagy személy. Ha viszont Józsi ért az autó vagy Kati mellé, akkor azt úgy fejezzük ki, hogy: Józsi melléJE ért.

A névutók ragozása tehát helyesen:

És így tovább. Egyébként

Feltűnhet, hogy soha nem mondunk olyat, hogy "Elvettem mellől." Azt mondjuk: "Elvettem mellőle." A ragozatlan alak akkor helyes, ha igekötős szerkezetből emeljük ki.

Pl. melléáll —> állj mellé 

Vö: melléje áll —> állj melléje 

A melléáll alak jelentése: elvont értelemben segíteni valakit, lásd: "Melléállt a bajban". A mellé áll alak jelentése: fizikailag melléje állni. Lásd: "Melléje álltam, mert máshol nem volt hely." vagy "Odaálltam melléje, mert máshol nem volt hely."

Utóirat: A blog.hu egyébként nagyszerű adminfelületében is elrontják, mintha nem magyarul beszélne a felület:

Tehát a beszúrása elé történik valami, vagy pedig mögé. A beszúrása mögé. Úgy, mint a beszúrása miatt, vagy a beszúrásáért...

Mindjárt az első bejegyzésünk felháborodást válthat ki egyesekben, hiszen a nyitva tartás helyesírása még talán egy frissnek számító téma, és a szokáskövető-megközelítéssel kardoskodhatunk amellett, hogy de bizony az különírandó.

És ez listánkon a szabályalkotás első vadhajtása. Merthogy a nyelv ugyebár egy közléskonverziós gépezet, melynek célja a közléstartalmat nyelvi közléssé alakítani, hogy a fogadó elméjében az eredetivel megegyező közléstartalom álljon össze, ilyenformán a nyelv működése nem demokratikus, hanem következetes, hiszen minden hasonló esetben ugyanazt a konverziót lehet és kell alkalmazni, ismétlem: következetesen.

Na de akkor hogyan lehetséges, hogy a létrehozást egybeírjuk, a nyitva tartást és a házhoz szállítást viszont külön-?

Miért is azonos a létrehozás esete a nyitvatartáséhoz és a házhozszállításéhoz?

(Immár szándékosan és az alábbiakban szakszerűen megindokoltan egybeírva őket.)

Mindháromra igaz, hogy nem szó szerint értendő, hanem egy elvont módon értelmezendő összetett fogalom:

1. A létrehozás azért írandó egybe, mert nem tényleges hozásművelet, ezzel összefüggésben nem létezik "létrevivés". Ez egy elvont fogalom. Azért nem létezik létrevivés, mert a létrehozás egy elvont fogalom. Ahogy a helyesírás is egy elvont fogalom, nem véletlenül nem helyes írás.
2. Csakhogy a nyitvatartás sem tényleges nyitva tartása valaminek, ugyanis egy üzlet akkor is lehet nyitva, ha az ajtaja csukva van, sőt akár zárva (pl. csak kaputelefon segítségével lehet bejutni egy egyébként: nyitvatartó ügyfélfogadó-helységbe). Ugyanígy egy üzlet ajtaja lehet nyitva akkor is, ha valójában: zárvatart, pl. tatarozási munkálatoknál. Tehát a nyitvatartás és zárvatartás elvont fogalmak, hasonlóan a létrehozáshoz. Egyik sem tényleges és szó szerinti formájában értelmezendő, és pontosan ezt az elvont jelleget és összetartozó szemantikai egységet hivatottak érzékeltetni a: szóösszetételek. A 
3. A házhozszállítás esete ugyanilyen. Valójában a kifejezés szemantikája nem ténylegesen házhoz történő szállítást takar, hanem egy kézbesítési szolgáltatás elvont logisztikai folyamatát és fogalmát. Jól mutatja ezt, hogy a házhozszállítás nevű szolgáltatást igénybe véve nem csak házhoz, de épülethez, felhőkarcolóhoz, raktárhoz, sőt akár egy leegyeztetett utcasarokhoz is szállíttathatjuk az árucikket, a művelet neve mégis: házhozszállítás. A kifejezés ellenőrzőpéldája (amelyben hibásnak, mert félreérthetőnek, nem egyértelműnek mutatkozik a kifejezés, esetünkben a különírt forma, így rámutatva arra, hogy a különírás helytelen) a "hétvégi házhoz szállítás". Tessék? Mármint most akkor hétvégi házhoz szállítják a terméket, vagy hétvégén történik a házhozszállítás? A szóösszetételek pontosan az ilyen kétértelműségek feloldása miatt jöttek létre a magyar nyelvben, jelzésül, hogy az adott fogalmi egység nem azonos a tagjainak összegével, a közléstartalom-kódoló gépezet működése így lesz megfelelő, mert így kódolja ténylegesen az eredeti közléstartalmat, és nem mást, tehát így nem változtat az eredeti közléstartalmon. 

Javaslom tehát a szabályalkotóknak a revíziót a nyelv mérnöki, tehát nyelvinformatikai megközelítésében.

Házi feladat: Indokoljuk meg, hogy miért egybeírandó a testreszabás!

A blog még épp csak megnyílt. Rövidesen érkeznek az első bejegyzések ebben a témában is, addig is tallózz a többi menüpont között, és iratkozz fel a Facebook-oldalra a menüsor jobb oldalán!