A nyelvtani szabályzat azt írja elő, hogy az "illetve" kötőszó elé vesszőt kell tenni akkor is, ha "és"-értelemben használjuk. (Ha ugyanis ésre cserélnénk, adott esetben nem kellene vesszőt tenni eléje, pl. egy egyszerű felsorolás végét elválasztó "és"/"illetve" esetében.) Ennek az az oka, hogy az "illetve" vessző nélkül határozói igenév: pl. "A támadó ütleg illetve a sértettet eltulajdonította annak telefonját." Köznyelvibb esetben is előfordulhatna az "illetve" határozói-igeneves formája, de olyankor általában "illetően"-t (helytelenül "illetőleg"-et, lásd egy másik cikkben) szoktunk használni, ez is a választékos fogalmazás egyik kedvelt eszköze (bár olykor keverjük a "tekintettel", "tekintve" használatával, fogalmi zavart hozva létre).
Lektorációs tevékenységem során azonban érdekes esettel találkoztam. Kiderült, hogy nem minden esetben célravezető a kötőszó "illetve" elé vesszőt tenni (a történeti hűség kedvéért: szóköz közbeékelésével). Bár a nyelvtani szabályzat eleve azért jött létre, mert a nyelvészek felismerték azokat a törvényszerűségeket, amelyek a nyelvi kifejezést, a közléskódolást konzisztensé teszik, kevésbé szakszerűen: amitől értelmes marad a fogalmazás, egyben marad a mondatszerkezet (nem esik szét), könnyen megérthetően megmarad a szövegben az eredeti közléstartalom. Na ez egy szép összetett mondat lett... Tehát bár a nyelvtani szabályzat eleve ezért jött létre, ebben az érdekes esetben a vesszőhasználat épp visszafelé sül el.
Lássuk az ominózus példát!
„Ha a valutában fennálló egyenleg a zárás, illetve az értékelés időpontjában nem nulla, akkor (…)”
Ez így a mondat szabályszerű, de esetünkben mégis helytelen írásmódja.
Elemezzük csak ki a mondatot! (Természetesen az egész elemzés alapja egy félreértelmezés, de tehát itt épp a szabályszerű írásmód félrevezető mivoltát illusztráljuk.) Az első tagmondat a „Ha a valutában fennálló egyenleg a zárás". Ez egy névszói állítás arról, hogy "a valutában fennálló egyenleg a zárás". A második tagmondat állítása (helyett a "ha" miatt feltétele, de nyelvtanilag, mondatelemzésileg az is egy állítás) ez: "az értékelés időpontjában nem nulla".
Ebben a mondatban így két feltételt fogalmazunk meg, amihez a "(...)"-ban foglalt, esetünkben lényegtelen közlést kapcsoljuk:
Ha
- a valutában fennálló egyenleg a zárás
illetve/valamint
- (a valutában fennálló egyenleg) az értékelés időpontjában nem nulla, (...)
Miközben az eredeti közlés a következő:
Ha a valutában fennálló egyenleg
- a zárás időpontjában
- értékelés időpontjában
nem nulla, (...)
Jól látható, hogy az a fránya szabályos vessző mindent összezavar, ám a helyzet az, hogy mivel az "illetve" előtt "zárás" szó nem tárgyesetes ("zárást"), ezért a vessző nélküli "illetve" nem lehet határozói igenév, mert az egy tárgyesetet vonz: "zárást illetve". Az eredmény az, hogy lektori szempontból ebben az esetben és minden szerkezetileg hasonló esetben helyes törölni (vagy nem pótolni) a vesszőt az "illetve" kötőszó elől, máskülönben épp egy olyan téves közlés jön létre a szövegben, amelynek elkerülése a nyelvtani szabályalkotás célja és küldetése.
Mi ebből a tanulság?
- A szabályalkotás nem szentírás.
- A szabályalkotók nem mindentudóak.
DE! ÁM! CSAKHOGY!
- A nyelvtani szabályok követendőek, amennyiben a hatásuk az eredeti céljuknak megfelel: érthetőbbé, egyértelműbbé, precízebbé teszik a szöveget, és megakadályozzák a jelentésmódosulást és a mondatszerkezet szétesését.
- A nyelvtani szabályokat ennek a célnak és küldetésnek megfelelően kell finomítani, fejleszteni, nem pedig a demokratikusan, önérzeti alapon torzuló köznyelvhasználat követése jegyében.
- Mert a nyelvtani szabályalkotás az elv, a cél szolgálója, nem a köznyelvé.
Persze nem lehet olyan esettel finomítani egy szabályt ("a kivétel erősíti a szabályt" – azzal, hogy megváltoztatja), amellyel a szabályalkotó nem találkozik.
Ui: Persze az eset alól könnyen kihúzhatjuk a talajt azzal, hogy az "illetve" helyett "és"-t használunk, de egyrészt ez kevésbé választékos és kifejező, másrészt az "illetve" kötőszó nem azonos viszonyt vázol föl, mint amilyet az "és". Hasonlóak, de árnyalatnyi különbség van a kettő között. Az "és" egyidejűséget is éreztet, a "vagy" elkülönültséget, az "illetve" viszont egyik mellett sem teszi le a voksot.
